
Futóverseny Kiskunfélegyházán
A XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál alkalmából szeptember 14-én hatodik alkalommal szervez utcai futóversenyt a Jogging Plus Sportegyesület a Móra Ferenc Művelődési Központ megbízásából. A versenyközpont helyszíne

Elismeréseket adtak át a Móricgáti Kacsafesztiválon
Folytatva a megkezdett hagyományt, augusztus utolsó hétvégéjén immár második alkalommal rendezte meg Móricgát Község Önkormányzata a Móricgáti Kacsafesztivált. Tóth Antal polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta, a kacsatartás

Lopott kocsival érkezett és egy másik lopottal távozott
Szia! Kifogyott az üzemanyagom, tudnál segíteni? – kérdezte a tolvaj az elvitt autó tulajdonosának párjától. Kecskeméten az egyik telephelyre mászott be egy férfi, beült az

Kadétok számára rendeztek versenyt Kiskunmajsán
Augusztus 30-án ismét kadét kupát rendezett a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium. A versenyen tizenkettő négy fős csapat mérte össze tudását hét

Új vármegyei ösztöndíjpályázat
Megjelent a Vármegyei Ösztöndíjprogram 2024/2025-ös tanév I. féléves pályázati felhívása. Száz százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a szakképzésben résztvevő tanulók és hallgatók. Bács-Kiskun Vármegye

Malom Alatti Sokadalmat rendeznek a Kiskun Múzeumban
Szeptember 7-én ismét Malom Alatti sokadalmat rendeznek Kiskun Múzeumban. A rendezvényt a kézműves foglalkozások mellett több zenés produkció is színesíti. A Lóca live vendége pedig

Programajánló – Móra Ferenc Művelődési Központ – XXV KISKUNFÉLEGYHÁZI LIBAFESZTIVÁL –
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ is számos programot kínál szeptemberre. A részletekről Kovács-Csonka Szilvia igazgatónővel beszélgettünk, aki kiemelte, hogy az ősz első hónapjának legnagyobb

Hétfőtől megnövekszik a forgalom az utakon
Holnap indul az iskola, és ezzel a közlekedési káosz is megérkezik az utakra. A forgalom miatt gyakran idegeskednek a szülők és a munkába járók is,

Pályázati felhívás orvostanhallgatók helyi ösztöndíj támogatására
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága az orvostanhallgatók helyi ösztöndíj támogatásáról szóló 28/2018. (X.29.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet az egészségügyi felsőfokú szakképzési

Pályázati felhívás rezidensek támogatására
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága a rezidensek támogatásáról szóló 36/2018. (XII.17.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet általános orvosi oklevéllel rendelkező, és egészségügyi

Programajánló – Petőfi Sándor Városi Könyvtár
Szeptemberben ismét számos program várja az érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Abonyi Szilvia igazgatónő arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyári nyitvatartásnak

Üléseztek a bizottságok
A városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági bizottsági is megtartotta rendes ülését a csütörtöki testületi ülést előtt. A tagok

Vágányzári információk
A Budapest Nyugati pályaudvaron végzett felsővezetékkarbantartási munkák miatt a 721 sz. NAPFÉNY IC vonat Kőbánya-Kispesttől módosított menetrend szerint közlekedik, Kőbánya alsó megállóhelyen is megáll, szeptember

Őszi érettségi – szeptember 5-ig lehet jelentkezni
Szeptember 5-éig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra. Az érettségizők rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát tehetnek. Az érettségi vizsgákat a kijelölt

Okos zebrát telepítenek Kiskunmajsán
Bács-Kiskun Vármegyében elsőként – Kiskunmajsán az az intelligens, közlekedésbiztonságot növelő eszközt telepítenek, amely az úton átkelő gyalogosokra hívja fel a figyelmet. A városban elsőként a

Nyílt Nap a Kutyaiskolában
Augusztus 31-én Nyílt napot tart a Kiskunfélegyházi Kutyaiskola. A részletekről Budai Tamást, a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének elnökével beszélgettünk. A vezető elmondta, hogy a

Indul az iskola! – MEZGÉ
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium is javában készül a következő tanévre. Az intézményben zajló munkálatokról Rózsa Pál igazgatóval beszélgettünk. Az intézményvezető

Nem vettek fel? Ne aggódj!
Hamarosan indul az új tanév, azonban sokaknak sajnos tudomásul kellett venni, hogy idén szeptemberben nem kezdhetik meg a tanulmányaikat. Ám nekik sem kell elkeseredniük: számos

Indul az iskola! – Szent Benedek PG
Egy hét múlva becsöngetnek, ismét megtelnek az iskolák új és régi diákokkal. A kiskunfélegyházi intézményekben sincs ez másképp, már mindenhol megkezdődtek az előkészületek, hogy zökkenőmentesen

Készpénzmentes fizetés a buszokon
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál. Már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a

Ínycsiklandó halételek és közösségi élmény a Kiskunfélegyházi halászléfőzőfesztiválon
A hétvégén ismét megrendezik a hagyományos Kiskunfélegyházi halászléfőző fesztivált, amely évről évre egyre több látogatót vonz, idén pedig különösen nagy érdeklődés övezte az eseményt. A