Komfortos apartmanok kiadók Kiskunfélegyháza belvárosában.

Civilek a Játszóterekért Egyesület
Kép: Tapodi Kálmán A Civilek a Játszóterekért Egyesület, Kiskunmajsán több projectet is sikeresen meg tudott valósítani ez évben. Ezekről számolt be rádiónknak Patyi Irén, az

Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok
Iványi Ferenccel a sportcsarnok programiroda igazgatójával beszélgettünk, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok aktualitásaival kapcsolatban. Több izgalmas dolgot is megemlített melyekről most Őt hallhatják.

2021 – Évértékelő – Jászszentlászló
Jászszentlászló 2021-es éve sem telt eseménytelenül. A település történései kapcsán beszélgettünk Nagy András polgármesterrel, aki többek között a pandémia okozta hátrányokról is beszámolt rádiónknak.

2021 – Évértékelő – Jakabszállás
Jakabszállás 2021-es éve sem telt eseménytelenül. Ennek kapcsán beszélgettünk Szabó György Róberttel, a település polgármesterével. Többek között beszámolt a község végbement terveiről, említést tett a

2021 – Évértékelő – Bugacpusztaháza
Bugacpusztaháza digitális zöld falu programjának a 2021-es év sem szabhatott határokat. A megálmodott tervek megvalósulásáról, valamint a jövő évi tervekről számolt be rádiónknak Kerekes László

Takáts Géza – Léna kalandjai
Egy újabb könyvet mutattak be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az interaktív mesekönyv bemutató érdekessége az volt, hogy a főszereplővel, Lénával a labradorral is találkozhattak

2021 – évértékelő – Petőfiszállás
Petőfiszállás a 2021-es évben is sok, jelentős fejlesztést tudott megvalósítani. Többek között egy turisztika központ, több a lakosság számára kedvező project valósulhatott meg. A további

2021 – évértékelő – Fülöpjakab
Az idei évben Fülöpjakab is sok fejlesztésen ment keresztül. Többek között épületek megújítására és az utak felújítására is sor került. A részletekről Bodor Sándor, Fülöpjakab

2021 – évértékelő – Tiszakécske
Az idei évben is sok fejlesztés és terv valósulhatott meg Tiszakécskén. Többek között a turisztikai, közlekedési, környezetvédelmi és az energiatakarékossági programok is célba értek. Ezekről

Árva állatok karácsonya – Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány
December 12-én, vasárnap rendezi meg a Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány az Árva állatok Karácsonya elnevezésű programját, a Csólyósi úti kutyamenhelyen. Többek között a rendezvénnyel egybekötött

Meggyújtották a második adventi gyertyát Kiskunfélegyházán
A második adventi gyertyát is meggyújtották a város koszorúján. A reményt szimbolizáló gyertyát, Kiskunfélegyháza város díszpolgára, Kapus Béla karnagy lobbantotta lángra. A rendezvényen ünnepi gondolatait

Élelmiszergyűjtés
Az elmúlt hétvégén a Magyar Vöröskereszt és a Tesco áruházlánc szervezésében tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak. Erről számolt be rádiónknak Kis Melinda, a Magyar Vöröskereszt

Te adod? Véradás Kiskunfélegyházán
Decemberben is lehetőség van véradásra, mellyel a donor életeket menthet. Az előző havi véradás összegzéséről, az elkövetkezendő időpontokról és helyszínekről, valamint a véradás feltételeiről, fontosságáról,

Borvirág Táncegyüttes – aktualitások és betlehemezés
A Borvirág Táncegyüttes életében az elmúlt időszak sem telt eseménytelenül. Keserű Benedekkel az egyesület vezetőjével beszélgettünk a néptánc csoportok aktualitásairól, terveiről, valamint egy betlehemezésről is

Pályázatot nyert a Közgé
A Nemzeti Tehetségprogram pályázatának köszönhetően a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, több tanulásfejlesztő eszközt tudott beszerezni. Többek között társasjátékok és lego készletek is kerültek az

Lakástüzek és megelőzésük az adventi időszakban
Az Advent időszakban sokan gyújtanak gyertyát otthonaikban, melyek kellő odafigyeléssel nem okozhatnak balesetet. Ugyanakkor, a magára hagyott gyertyák könnyen okozhatnak tüzet. Arról, hogy mire figyeljünk

Kossuthos cukrász sikerek
Hagyományos sütemények versenyén szerepeltek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tanulói. A megmérettetésnek a nagykőrösi Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum,

Meggyújtották az első adventi gyertyát Kiskunfélegyházán
November 27-én gyújtották meg az első gyertyát a városháza adventi koszorúján. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere, valamint Juhász István Kiskunfélegyháza díszpolgára

Adventi Kiállítás nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 26-án nyitotta meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Napkelettől Napnyugatig című adventi kiállítást. Az alkotó keramikusművészek Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség

Petőfi Sándor Városi Könyvtár – programajánló
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár a decemberi hónapban az adventre, és az ünnepekre hangolódva tervezett különböző programokat. A rendezvények közül kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják

Móra Ferenc Művelődési Központ – programajánló
A Móra Ferenc Művelődési Központ a decemberi hónapban is színes programokkal várja az érdeklődőket. Többek között adventi kézműves vásár, és előadások is megtalálhatóak a programtervben.