Egy új, 500 adagos főzőkonyha és étkező épül Tiszaalpáron, amellyel megoldódik a helyi diákok ebédeltetése. A beruházást a TOP Plusz programból finanszírozza a település. Vancsura István polgármester rádiónknak kiemelte,...
A 2022/23-as tanéveben is megannyi esemény történt a KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum életében. Többek között újra több diák juthatott ki Görögországba az erasmus program keretében. A tanulók a tanulmányi...
Nyáron az egészéves átlaghoz képest sokkal több gyermek vesz részt a közlekedésben a nap folyamán. Fekete- Setény Tamara, a Kiskunéflegyháza Rendőrkapitányság fő balesetmegelőzési előadója rádiónknak kiemelte, hogy ilyenkor nagyobb...
Az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósult Lakitelken. Többek között az egészségház is megújult – tudtuk meg Madari Róbert polgármestertől. A részletekről a továbbiakban Őt kérdeztük.
Szank Községi Önkormányzata idén is meghirdetette a „Virágos Szankért” versenyt. Mucsi László, a bíráló bizottság tagja rádiónknak kiemelte, hogy az elmúlt években is sokan voltak, akik büszkén mutatták meg...
A Magyar Művészetért Díjrendszer 46. Díjátadó Gálája és dr. Gubcsi Lajos lírai szerzői estjét tartották a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Csányi József polgármester a rendezvényen kiemelte, hogy számára...
INGYENES mesedélutánra várja a kisgyermekes szülőket a Kids Party Gyermekprogramok június 21-én délután (16:30) a Kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Házba. A rendezvényen 2 mese előadást hallhatnak és láthatna az érdeklődők,...
Kiskunfélegyházán, a Bankfalusi Templomhalomnál tartottak rendezvényt az elmúlt hétvégén, ahol Serfőző Jocika, a kétévesen áramütést szenvedett kisfiú családjának megsegítésére, egy sárkány is licitre került. – juttatta el a hírt...
Újra megtartották a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár baba- mama klubját a Betűbölcsit. Herczeg Emese a soron következő előadás vendége, az általa késztett fejlesztőjátékokat mutatta be az érdeklődő közönségnek....
Ismét csatlakozott a Kiskun Múzeum a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. Vas László az intézmény igazgatóhelyettese rádiónknak kiemelte, hogy a programok 3 részre lesznek bontva, ennek köszönhetően minden érdeklőd talál magának...