Besegítenek a tiszai vízügyesek is. A Duna szigetközi szakaszára érkeznek, a folyó vízgyűjtőjére a vártnál nagyobb mennyiségű eső esett, emiatt magasabb tetőzésekkel érkezik az árhullám; a védekezési munkák támogatására...
A kiírásban jelzettnél több családnak juthat napelem. Hétfő estig 15 ezer támogatási kérelem befogadásáról született döntés a Napenergia Plusz Programban, összesen több mint 62 milliárd forint értékben. Mára azonban...
Több mint hatvan százalékkal csökkent a fecskeállomány hazánkban, ezért minden fecske és a fészkeik is védettek. Ez azt jelenti, hogy az év 365 napján tilos és bűncselekmény a fecskefészkek...
Január 20-án első alkalommal kerül sor a Parkerdő Cross nevű eseményre Kiskunfélegyházán a parkerdőben – adta közzé Kürti Márti és Simon Béla Szabolcs szervezők, a Bringabarát Kerékpárbolt és Szerviz...
Egy hétig tartott az erőemelő világbajnokság Kiskunfélegyházán, amelyen harmincegy ország 944 versenyzője vett részt. A visszajelzések alapján kitűnően sikerült a verseny. Az előkészületekről, a visszajelzésekről, az eredményekről, valamint a...
Idén augusztus 4-e és 6-a között rendezik meg Bugacon az Ősök napja ünnepet. A rendezvény keretében több program, bemutatók és koncertek is várják az érdeklődőket. Erről Bíró András Zsolt,...
A verseny első három helyén végzet tanuló is Mezgés –nyilatkozta rádiónknak Rózsa Pál, a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium vezetője, a Kiskunfélegyházán megrendezett...
Az Endurocross országos bajnoki szezonnyitó versenyt rendez a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület, március 25-én. A Kiskunfélegyházán megvalósuló rendezvény fő célja Tamási Izabella támogatása – tudtuk meg Szabó János egyesületi elnöktől....
Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium az ország legjobb technikumai között szerepel. Rokolya Csaba, az intézmény vezetője a rádiónknak elmondta, hogy ezt elérték annak több...
Az otthonokban található fűtő eszközök nem rendeltetésszerű használata és a karbantartásuk elmulasztása könnyen okozhat balesetet- erről Kovács- Andrea, Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője beszélt rádiónknak. A következőkben Ő oszt meg...