Pályázatot nyert a Közgé
A Nemzeti Tehetségprogram pályázatának köszönhetően a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, több tanulásfejlesztő eszközt tudott beszerezni. Többek között társasjátékok és lego készletek is kerültek az
Lakástüzek és megelőzésük az adventi időszakban
Az Advent időszakban sokan gyújtanak gyertyát otthonaikban, melyek kellő odafigyeléssel nem okozhatnak balesetet. Ugyanakkor, a magára hagyott gyertyák könnyen okozhatnak tüzet. Arról, hogy mire figyeljünk
Kossuthos cukrász sikerek
Hagyományos sütemények versenyén szerepeltek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tanulói. A megmérettetésnek a nagykőrösi Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum,
Meggyújtották az első adventi gyertyát Kiskunfélegyházán
November 27-én gyújtották meg az első gyertyát a városháza adventi koszorúján. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Csányi József Kiskunfélegyháza polgármestere, valamint Juhász István Kiskunfélegyháza díszpolgára
Adventi Kiállítás nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 26-án nyitotta meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Napkelettől Napnyugatig című adventi kiállítást. Az alkotó keramikusművészek Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség
Petőfi Sándor Városi Könyvtár – programajánló
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár a decemberi hónapban az adventre, és az ünnepekre hangolódva tervezett különböző programokat. A rendezvények közül kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják
Móra Ferenc Művelődési Központ – programajánló
A Móra Ferenc Művelődési Központ a decemberi hónapban is színes programokkal várja az érdeklődőket. Többek között adventi kézműves vásár, és előadások is megtalálhatóak a programtervben.
Lakástüzek és megelőzésük
Tűzesetekre és azok megelőzésére hívja fel a figyelmet a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az elmúlt időszakban a lakástüzek okozta balesetek és halálok száma megnőtt. Kovács
Dózsa György Általános Iskola – aktualitások
A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolában az elmúlt hónapok sem teltek eseménytelenül. Az intézmény életéről Gyenes Attila, igazgató számolt be.
Földrajzi szabadegyetem Radics Tamással
November 18-án folytatta földrajzi szabadegyetem sorozatát a Petőfi Sándor Város Könyvtár. Ez alkalommal Radics Tamás geológus és túravezető adott előadást, az erdélyi szigethegység legszebb túrái
Betűbölcsi – Bőrápolás (nem csak) kismamáknak
November 16-án újabb Betűbölcsivel várta az érdeklődőket, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. A baba-mama klub témája most a bőrápolás volt, melyen Dudás Zita tréner, és
Nyíltnap a Mezgében
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium november 19-én tartja harmadik nyíltnapját, melyre szeretettel várják a 7-8. diákokat és szüleiket. Az iskola bemutatása
Sikeres volt a Disznótor
Huszka József Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Közelszőlői Disznótort tartott, novembert 13-án, a Szérűskertben. Az eseményen több program is elérhető volt, ezek mellett pedig finom ételeket is
Kitüntetést kaptak a szociális ágazatban dolgozók
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepséget, november 11-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A rendezvényen a jubiláló kollégákat ismerték el, valamint
Félegyházáról indultak…
November 11-én, folytatta helytörténeti beszélgetéssorozatát a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. A vendég professzor dr. Vas Bence gitárművész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Emléktáblát avattak Kiskunfélegyházán
November 10-án emléktáblát avattak Falu Tamás költő születésének 140. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Abonyi Szilvia a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója mondott ünnepi beszédet.
Novemberi véradás
Novemberben is lehetőség van véradásra, mellyel a donor életeket menthet. Az előző havi véradás összegzéséről, az elkövetkezendő időpontokról és helyszínekről, valamint a véradás feltételeiről és
Közelszőlői Disznótor
Huszka József Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Közelszőlői Disznótorosra invitálja az érdeklődőket, novembert 13-án, a Szérűskertben. Az eseményen több program is elérhető lesz gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt,
Könyvbemutató a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 4-én tartottak könyvbemutatót, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében. A bemutató egyfajta honismereti mozaikként is értelmezhető, hiszen a mű
Közmeghallgatás Kiskunfélegyházán
A november 4-én tartott közmeghallgatáson több felvetés érkezett a város képviselő-testületéhez. Elsőként a lehulló falevelek elszállításában kért egy hozzászóló segítséget az önkormányzattól, majd a gyermek
Nyíltnap a Kossuth Lajos Szakképző Iskolában
November 9-én, 9 órától tartanak nyílt napot, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolában, melyen a hetedikes és nyolcadikos diákok, a Kossuth iskolában