A MÁV-Volán csoport felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorló építési és közlekedési miniszter hivatalosan is elrendelte a két állami tulajdonú személyszállító nagyvállalat, a MÁV–START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését...
Ma este 8-kor kiderül, hogy a mintegy 121 ezer felvételizőből ki jutott be egyetemre, főiskolára. A népszerű szakokon, egyetemeken idén is nagy a verseny, ehhez képest vannak olyan képzések,...
Ingyenesen hívható zöldszámot hozott létre a kormány azok számára, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és az internet helyett inkább telefonon intéznék a regisztrációt – közölte a miniszterelnök főtanácsadója....
Július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka. Ilyenkor a vadak kevésbé óvatosak, veszélyérzetük szinte teljesen megszűnik, mely a közlekedésben fokozott balesetveszélyt jelent. A vadakkal ebben az időszakban...
Idén ismét megrendezik a MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált Kecskeméten, amelyre augusztus 31-éig várják a nevezéseket – közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon Mozi vezetője. A filmfesztivált...
Több viharkár is keletkezett Kiskunfélegyházán és környékén. Az elmúlt években nagyot változott az időjárás és egyre hevesebb viharok keletkeznek és söpörnek végig a térségünkben. Ennek következtében akár ingatlanokban, de...
Idén a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége országos találkozójának Petőfiszállás-Pálosszentkút adott otthont. A Közösség hagyományosan évente két összejövetelt tart, egyiket mindig Budapesten, a másikat minden évben más-más településen rendezik...
Július 15-étől augusztus 20-áig tart az Ítélkezési szünet a bíróságokon – közölte az Országos Bírósági Hivatal. Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok főszabály szerint nem tartanak tárgyalásokat. Polgári...
Segítsünk a magyar termelőkön, válasszuk a hazai dinnyét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelezte: a meleg miatt mintegy két héttel hamarabb értek be a lédús magyar gyümölcsök; ez most...
Az elmúlt hét során Bács-Kiskun vármegyében több jelentős esemény történt: A rendőrség 2914 gyorshajtót regisztrált, a legsúlyosabb esetek Kerekegyházán és Bátmonostoron történtek, ahol az autósok 100 km/h felett haladtak....