A 2021-es év Lakitelek számára is hasznosan telt, számos project megvalósulhatott. Madari Róberttel, Lakitelek polgármesterével beszélgettünk ennek kapcsán, aki többek közt a tőserdei turisztikáról is beszámolt.
Csólyospálos 2021-es éve is sok fejlesztéssel telt. Többek között kerékpárutat is sikerült kiépíteni, valamint a temető körül is megvalósultak a tervek. A további részletekről és település évéről Á. Fúrús...
Kiskunmajsa 2021-es éve igen tartalmasan telt. A fejlesztések közül a többek között 2020-ban elkezdettek is megvalósulhattak. A további részletekről Patkós Zsolt, polgármester számolt be rádiónknak.
Kép : Juhász D. Géza Kiskunhalas évét értékelte rádióbeszélgetésünk során Fülöp Róbert, polgármester. A 2021-es évben több fejlesztést is meg tudtak valósítani, melyekről bővebben Őt hallhatják.
Kép: Tapodi Kálmán A Civilek a Játszóterekért Egyesület, Kiskunmajsán több projectet is sikeresen meg tudott valósítani ez évben. Ezekről számolt be rádiónknak Patyi Irén, az egyesület elnöke.
Jászszentlászló 2021-es éve sem telt eseménytelenül. A település történései kapcsán beszélgettünk Nagy András polgármesterrel, aki többek között a pandémia okozta hátrányokról is beszámolt rádiónknak.
Petőfiszállás a 2021-es évben is sok, jelentős fejlesztést tudott megvalósítani. Többek között egy turisztika központ, több a lakosság számára kedvező project valósulhatott meg. A további részletekről Szász János, Petőfiszállás...
Az idei évben Fülöpjakab is sok fejlesztésen ment keresztül. Többek között épületek megújítására és az utak felújítására is sor került. A részletekről Bodor Sándor, Fülöpjakab polgármestere számolt be rádiónknak.
Az idei évben is sok fejlesztés és terv valósulhatott meg Tiszakécskén. Többek között a turisztikai, közlekedési, környezetvédelmi és az energiatakarékossági programok is célba értek. Ezekről számolt be rádiónknak Tóth...
December 12-én, vasárnap rendezi meg a Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány az Árva állatok Karácsonya elnevezésű programját, a Csólyósi úti kutyamenhelyen. Többek között a rendezvénnyel egybekötött rajzpályázatról, valamint az ingyenes...