Gyönyörű környezetünk – ezzel a címmel tart nyitott családi délelőttöt a Kiskun Múzeum. A programok a Föld napja köré szerveződtek, melyekről részletesebben Samu Csilla múzeumpedagógus adott tájékoztatást rádiónknak.
Idén is megrendezték a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában a Bács-Kiskun megyei lépcsőfutó bajnokságot, ahol több mint 40 tűzoltó vett részt. – nyilatkozta rádiónknak Kovács Andrea a...
Szank számos programmal várja az érdeklődőket. – nyilatkozta rádiónknak Varga Ferencné Katalin a község polgármestere. Többek között a tavaszi programokról is tájékoztatást adott a hallgatók számára, melyek között a...
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a Jogging Plus Sportegyesület és a Tourinform iroda szervezésében megrendezésre kerül a XXIX. Kiskun utcai futóverseny „PETŐFI EMLÉKFUTAM”. A rendezvény részleteiről beszélgettünk a szervezőkkel, többek között...
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kiskunmajsán a Sportcsarnokban a WDSF Felnőtt Latin Világkupa és a Spirit Kupa nemzetközi táncversenyt. Som Olivér főszervező rádiónknak elmondta, hogy sikeres volt a verseny...
Kiskumajsán már nagyon várta a tavaszt a Konecsni György Művelődési Központ. Több program és rendezvény is elérhető lesz, melyek most a felújított könyvtárban lesznek hangsúlyosabbak. A további részletekről Vadkerti...
A Huszka József Hagyományőrző Sport Egyesület április 10-én családi rendezvényt tart Kiskunfélegyházán a Szérűskertben. Kollár László, az egyesület titkára rádiónknak elmondta, hogy a rendezvényen minden korosztály találni fog magának...
A járdaépítési támogatás Kiskunmajsán is elérhető. – nyilatkozta rádiónknak Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere. Beszélgetésünk során arra is kitért a városvezető, hogy milyen új és kedvező lehetőséget biztosítanak a helyi...
Az Anonim Alkoholisták kiskunfélegyházi csoportja továbbra is bizalommal várja azokat, akik közösségben szeretnének gyógyulni betegségükből. A csoport működéséről, ajánlásairól beszélgettünk az egyik taggal, aki többek között arról is beszélt...
Március 15-én újra megrendezik a Magyarok Vásárát Kiskunhalason. A két éves kihagyás után a kirakodóvásár mellett ismét egész napos programok is színesítik a rendezvényt. Bús József, a Hazatalálás Baráti...