A hétévégén rendezték meg a IV. Halászléfőző versenyt Kiskunfélegyházán. A megmérettetésen nem csak a versengésen volt a hangsúly, hanem a csapatok együtt töltött minőségi idején is – erről Balla...
A Kiskunfélegyházi Borvirág Táncegyüttes idén mutatja be a Helység Kalapács című előadásukat. Keserű Benedek, az együttes művészeti vezetője rádiónknak elmondta, hogy már nagy erőkkel készülnek a díszletekkel és finoman...
Első alkalommal rendeznek Virág Showt Kiskunfélegyházán a Libafesztivál keretében. Franca Henrietta, a rendezvény szervezője rádiónknak elmondta, hogy egy interaktív előadás terveznek, amely keretében jobban megismerhetik az érdeklődők, a virágkötést...
Marcényi Csaba életének 80. évében elhunyt. Kiskunfélegyháza kiemelkedő alakja több helyi közösségi szervezet alapítója és vezetője is volt. Sokat tett szeretett városáért az elmúlt évtizedekben. Többek között hozzá köthető...
A Kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium is Honvéd Kadét program partneriskola lett. A partnerszerződést ünnepélyes keretek között írta alá Mindák József intézményvezető és Huszár Ferenc...
Csányi József polgármester köszöntőjével kezdődött az augusztus 20-i ünnepség Kiskunfélegyházán, a Szent István Templom előtti téren. Az államalapításra emlékezve a város vezetői megkoszorúzták a Szent István-szobrot, szabadtéri ünnepi szentmisét...
A Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány üzemeltetésében álló kutyamenhely továbbra is szinte teljes létszámmal működik és továbbra is sok bejelentés érkezik a kóborló kutyákról. Baranyi- Réczicza Tímea, az alapítvány szóvivője...
Nemrégiben valósult meg Jászszentlászló központjának arculatfejlesztése. Erről Nagy András polgármester beszélt rádiónknak. A településvezető rádiónknak kiemelte, hogy a füvesítés is meg fog valósulni, de azzal megvárják a kedvezőbb őszi...
Újra megrendezik a Sörfesztházát Kiskunfélegyházán. Ónodi Árpád főszervező rádiónknak kiemelte, hogy idén is több érdekességgel várják a közönséget a sörkülönlegeségeken kívül. Kiemelte továbbá, hogy ez alkalommal a biciklik és...
Továbbra is él a tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun Vármegyében – nyilatkozta rádiónknak Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A katasztrófavédelem munkatársa, beszélgetésünk során szeretné felhívni a hallgatóság figyelmét...