Bács-Kiskunvármegyében egy hét alatt 53 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 24 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük hárman balesetet okoztak. –...
A nemzeti ünnep alkalmából tartott szanki rendezvénysorozat zárásaként nyitották meg az „Innen és túl” című Gy. Szabó Béla tárlatot a róla elnevezett és a közelmúltban felújított képtárban. A megnyitón...
Szeptemberben kezdődött és november 30-ra befejeződik a majsai vasútállomás környékének megújítása. A munkálatokra 100 millió forintot nyert pályázaton a város önkormányzata. Patkós Zsolt polgármeseter elmondta, hogy a beruházás révén...
Az utolsó simításokat végzi a kivitelező a félegyházi Csanyi úti kerékpárúton. A tavasszal indult beruházás során a Csanyi út mentén, a Szentesi úttól a meglévő vasúti átjáróig mintegy 1300...
Országos fodrászversenynek adott otthont a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium október 19-én, szombaton. Az intézmény harmincadik alkalommal szervezte meg a versenyt, ahol az ország legjobb...
A Magyar Telekom informatikai rendszerének ütemezett karbantartása miatt nem lesz elérhető a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az üzleti önkiszolgáló portál 2024. október 22-én kedden 22...
Kiskunmajsa önkormányzatának támogatásával szervezett várostörténeti vetélkedőt a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény. A vetélkedőt a városvezetés támogatta az Új Redempció Kiskunmajsáért Egyesület pályázatán. A versengésre három általános iskola hat csapata...
A pihenőnapját töltötte Bodor Leon Valentin r. főtörzsőrmester október 14-én, amikor egy fülöpjakabi asszony telefonon kért segítséget tőle eltűnt férje megtalálásában. – írja a police.hu. A nő elmondta, hogy...
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén október 19-én szervezi meg az Őszi Virágvásárt. Szombaton a délelőtti órákban (8 és 12 óra között) várják az érdeklődőket a félegyházi Petőfi téren....
Közmeghallgatást tart Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata november 11-én, hétfőn 10 órakor a városházán, az első emeleti belső tárgyalóban. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői...