Augusztus 31-én Nyílt napot tart a Kiskunfélegyházi Kutyaiskola. A részletekről Budai Tamást, a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének elnökével beszélgettünk. A vezető elmondta, hogy a 08:00-kor kezdődő rendezvényre mindenkit...
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium is javában készül a következő tanévre. Az intézményben zajló munkálatokról Rózsa Pál igazgatóval beszélgettünk. Az intézményvezető elmondta, hogy számukra nem...
Hamarosan indul az új tanév, azonban sokaknak sajnos tudomásul kellett venni, hogy idén szeptemberben nem kezdhetik meg a tanulmányaikat. Ám nekik sem kell elkeseredniük: számos felnőttképzés kínál olyan alternatívákat,...
Egy hét múlva becsöngetnek, ismét megtelnek az iskolák új és régi diákokkal. A kiskunfélegyházi intézményekben sincs ez másképp, már mindenhol megkezdődtek az előkészületek, hogy zökkenőmentesen indulhasson a tanév. Az...
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál. Már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának...
A hétvégén ismét megrendezik a hagyományos Kiskunfélegyházi halászléfőző fesztivált, amely évről évre egyre több látogatót vonz, idén pedig különösen nagy érdeklődés övezte az eseményt. A város szívében, a Kőfaragók...
Már hagyománynak mondható a kapcsolat a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Műszaki Líceum és a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium között. Augusztus 19-től 23-ig 21 diák és...
Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. A gyanú szerint a fotón látható két férfi augusztus 11-én, 8 óra 30 perc körül az egyik...
Kiskunmajsán augusztus 22-én megkezdődtek a „vasútállomás környezetének rehabilitációja” című pályázat. Ennek részeként a vasútállomás felé haladó útszakasz és annak környezete megújul a Fő utcai csomóponttól a vasútállomásig. A munkálatok...
A jegy nélkül utazók júliusban 15,2 millió forintot fizettek be a vasúttársaság számlájára, ezzel megdőlt a 2020 márciusában felállított rekord, akkor ugyanis a bliccelésből származó havi bevétel 13,3 millió...