Megtartotta rendes, ebben a ciklusban utolsó üléseit Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának szakbizottságai. A tagok most is több fontosabb napirendi pontot tárgyaltak.
A jogi bizottságot dr. Réczi László igazolt távollétében Szamosi Endre képviselő vezette le – aki elmondta, hogy a napirendi pontok között talán a Polgármesteri Hivatal létszámfejlesztésének és ügyrendjének módosítása volt a legfontosabb, ugyanis több új szakemberrel bővülnek. Akik a közeljövőben az ifjúságnak próbálnak élménydús kulturális és sport programokat szervezni.
A gazdasági bizottság támogatási kérelmeket vitatott meg és fogadott el. Többek között a Padkaporos táncegyüttes és a Borvirág Táncegyüttes egyesület kérelmét és támogatták a Huszka József Hagyományörző és Sport Egyesület kérelmét. – Mondta el Gyenes Attila a bizottság elnöke – aki a végén megköszönte a bizottság 5 éves munkáját.
A további részletekért hallgassa meg interjúinkat: