Idén 10. alkalommal rendezik meg a MEZGÉ Pikniket Kiskunfélegyházán. Az intézmény közkedvelt eseménye szeptember 28-án várja az érdeklődőket a Csongrádi úti tangazdaságban.
Rózsa Pál intézményvezető elmondta, hogy eleinte nem is gondolták, mekkorára növi ki magát a rendezvény. „Minden évben hozzátettünk egy kicsit” – fogalmazott. Mára már nemcsak az iskola tanulóinak családjai, hanem az ország különböző pontjairól is ellátogatnak a piknikre, akik szívesen követik az intézmény életét.
A mostani lovas, gasztro- és családi nap keretében számos program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az esemény traktoros felvonulással kezdődik, majd ügyességi versenyre is sor kerül. Lesz kutyaszépségverseny, magyar kutyafajták bemutatója, gyermeklovagoltatás és kocsikáztatás is.
Idén is megrendezik a népszerű MEZGÉ futamot, amelyre több kategóriában lehet nevezni. A jelentkezés részleteiért kattintson ide.
Az érdeklődők állatbemutatón is részt vehetnek, amely idegenvezetéssel zajlik, de lehetőség nyílik nyuszi-, póni- és malacsimogatásra is. A rendezvény idei különlegessége egy rodeó ló szimulátor, melyen bárki kipróbálhatja tehetségét.
A nap folyamán kézműves vásár és kiállítás várja a hagyományos ízek kedvelőit. Az intézmény tanüzemében készült húsipari termékek, valamint a méltán népszerű MEZGÉ burger is elérhető lesz. Ebédre szürkemarha pörköltet kínál a szervezőség, amelyre elővételes jegyeket a mintaboltokban lehet megvásárolni, de a helyszínen is lesz lehetőség jegyvásárlásra.
A rendezvényre a belépés ingyenes, csupán a kísérőprogramokra kell jelképes összegű belépőt váltani.
További részletekért hallgassa meg riportunkat Rózsa Pállal, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával:
Kövesse friss híreinket a facebookon is!