Az elmúlt hétvégén lezajlott a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A rendezvények szakmai konferenciával kezdődtek, melyen idén immár 25. alkalommal szervezett az Integrál Zrt., a városháza dísztermében.
1999 óta több mint 100 előadást hallgathattak meg az érdeklődők a libatenyésztés témakörében. Idén is tudományos kutatások eredményeiről, a szakmában zajló változásokról és azok hatásairól szólnak az előadások, a szervezők célja az ágazat jövőképének formálása- hangzott el Vajda Tamás, az Integrál Zrt. termelési igazgatója, a szakmai tanácskozás szervezője köszöntőjében.
Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere beszédében kiemelte a Libafesztivál életében jelentőséget játszó Integrál Zrt. és dr. Horváth Sándor elnök-vezérigazgató szerepét, valamint Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselőjének munkásságát, aki fővédnökségével valósul meg a fesztivál évről-évre. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta: a Libafesztivál nem csak gasztronómiai élményforrás, hanem a minőség, az érték ünnepe esztendőről esztendőre. Köszönetét fejezte ki a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetőjének és munkatársainak a fesztivál színvonalas lebonyolításáért.
A nap kiállításmegnyitóval folytatódott a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahol a megjelentek a Kelme titkai című tárlaton Csordás Katalin, viseletkészítő népi iparművész, Szabó Árpád pliszírozó viseletkészítő, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa és Rapavi Réka fotográfus alkotásait tekinthették meg.
Az első napon ugyan nem kedvezett az időjárás, ez azonban nem tántorított el senkit. A nap folyamán koncertek és előadások várták az érdeklődőket. Este az „Engem nem lehet elfelejteni” című Szenes Iván 100 Emlékest várta az érdeklődőket, majd a Csík zenekar nagykoncertje zárta a napot.
A rendezvény második napját a hatodik Ludas Matyi utcai futóverseny indította, eközben pedig már zajlott a Ki Mit Tud sütni főzni Libából főzőverseny, a XIII. Ludas Matyi Sakkverseny, valamint a prevenciós célú állapotfelmérések a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Délután a pörgő szoknyáké volt a főszerep, a X. Kunsági Néptánctalálkozó keretében. Az eseményre közel 180 táncos érkezett, akik színpompás viseleteikkel és dinamikus mozdulataikkal varázsolták el a közönséget. A nap folytatásában a Kaukázus Rézágyú formáció kápráztatta el a hallgatóságot, este pedig a Bagossy Brothers Company lépett fel, akik hatalmas lendülettel és energiával zárták a fesztivált.