A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
lehetőséget kínál mindazoknak a tanulni vágyóknak, akik érettségivel rendelkeznek,
viszont a felsőoktatásba nem nyertek felvételt, vagy pedig azoknak, akik valamilyen
szakmai területen szeretnék bővíteni tudásukat – nyilatkozta Bodorné Szikora Erzsébet
igazgatóhelyettes. A Kossuth iskolában lévő képzési kínálatot megtalálhatják az iskola
honlapján. Jelentkezni pedig személyesen is lehet az iskolában hétfőtől csütörtökig 8-15
óráig, pénteken 8-12 óráig lehet.
Érettségire épülő új képzés a Kossuth iskolában az óvodai nevelő, melynek elvégzése a
felsőoktatásban plusz pontot jelent, illetve a Károly Gáspár Egyetemmel kötött
együttműködési megállapodás alapján pedig tantárgyak beszámítását is. A gépipari
mechatronikus technikusi képzés is pontvivős szakma, amennyiben valaki járműmérnöki
szakban gondolkodik a felsőoktatásban, vagyis javítja a felvételi esélyeket a szakképzés
megléte.
A szakma, másodszakma kínálat is igen széleskörű a Kossuth iskolában, például kreatív
jellegű szakma az asztalosképzés, melyre továbbra is várják a jelentkezőket. 25 éves korig
lehet két szakmát ingyenesen tanulni, tanulói jogviszony keretében, mellyel ugyanazok a
kedvezmények járnak, mint a nyolcadik osztály után érkező tanulóknak.
Társadalombiztosítás, kedvezményes utazási lehetőség, illetve ha különleges gondozásra való
jogosultság, mint például a sajátos nevelési igény, akkor 23 éves korig a családi pótlék is
megfelelő jogosultság esetén igényelhető – fejtette ki Bodorné Szikora Erzsébet
igazgatóhelyettes.
Az iskolába felső korhatár nélkül lehet jelentkezni, és előnyös, ha mindenki személyesen
keresi fel az intézményt, ahol tájékoztatni tudják arról, hogy ténylegesen jogosult-e az
ingyenes képzésre. A jelenlegi szabályozás szerint két szakma és egy szakképesítés
megszerzése ingyenes. Szakmának tekinthető a szakképzési jegyzékben található
alapszakmák, ezek a hagyományos szakmák, mint az asztalos, a kőműves, a burkoló, a
cukrász, a divatszabó, a kereskedelmi értékesítő, vagyis az eladó. A szakképesítések pedig
speciálisabb munkaköri követelményeket támasztó végzettséget jelentenek. Például a képzett
segédápoló, mely az iskola képzési kínálatában is benne van, ők alapgondozási, alapápolási
feladatokat tudnak ellátni szociális otthonban, vagy a kórházban. Bodorné Szikora Erzsébet
elmondta az is, hogy nagyon jó az iskola együttműködése a helyi kórházzal, hiszen komoly
részt vállalnak az egészségügyi ágazatban tanulók képzésében, illetve van olyan volt tanuló is,
aki a kórházban helyezkedett el képzett segédápolóként. A városban az összes
gyógyszertárral kapcsolatban állnak, minden patikában vannak gyakorlati oktatáson
gyógyszertári asszisztens tanulók. Bodorné Szikora Erzsébet köszöni az összes gyakorlati
oktatásban lévő cégeknek, partnereknek, hogy részt vállalnak a tanulók képzésében.
A Kossuth iskola tehát várja továbbra is az érdeklődőket akár a nappali, akár pedig a
felnőttképzésben, vagy pedig másodszakmára, hiszen minden szakmával, minden újabb
szakképesítéssel bővül mindenki lehetősége a munakerőpiacon.
A Kossuth iskolában lévő képzési kínálatot megtalálhatják az iskola honlapján.

Kövesse friss híreinket a facebookon is!