Kiskunmajsa Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé az alábbi feltételek szerint:

Pályázat célja: Kiskunmajsa Város Önkormányzata támogatni, segíteni kívánja a tehetséges fiatalok továbbtanulását, külföldön történő ideiglenes tanulását, nemzetközi tanulmányi versenyen való részvételét, valamint külföldön folytatott tanulmányaikat.

Pályázat jellege: A pályázat nyilvános, kiskunmajsai lakóhellyel rendelkező lakosokra terjed ki, akik oktatási intézmény tanulói, hallgatói.

Pályázaton való részvétel feltételei:

A pályázó nappali tagozaton tanul, munkahellyel nem rendelkezik és

  • középiskolai tanulók kitűnő tanulmányi eredménnyel, háromötöd egységnyi rész,
  • főiskolai, egyetemi hallgató képzése 4,6 súlyozott tanulmányi átlageredménnyel, négyötöd egységnyi rész,
  • külföldi tanulmányút esetén az alapképzésen, mesterképzésen, illetve osztatlan mesterképzésen első diploma megszerzése esetén tíz ötöd egységnyi támogatásban részesülnek,
  • külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán első diplomáját megszerző, főiskolai, egyetemi hallgató.

A pályázathoz mellékelni kell az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási/hallgatói jogviszony igazolást, a fenti tanulmányi eredmény elérését hitelesen igazoló dokumentumot.

Pályázaton elnyerhető összeg: A támogatási összeg arányosítva kerül megállapításra. A támogatás vissza nem térítendő támogatás, melynek folyósítása a sikeres pályázó számlájára történik egyösszegben, amennyiben számlával nem rendelkezik, postai úton kerül egyösszegben kiutalásra.

Pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatalban szerezhető be, illetve a www.kiskunmajsa.hu weboldalról tölthető le.

A pályázat benyújtásának/beérkezésének helye, határideje: Kiskunmajsai Polgármesteri Hivatal 25-ös iroda, 2024. november 15. (péntek) 12:00 óra   

A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető a 77/481-144/113-as melléken, Sallainé dr. Katona Dórától.

A pályázatokat az Ifjúságnevelési, Kulturális, Nemzetiségi, Ügyrendi és Sport Bizottság bírálja el.

A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő első rendes bizottsági ülés időpontja.

Kapcsolódó dokumentumok a következő honlapon találhatóak : https://www.kiskunmajsa.hu/hirek/159053/terbe_sandor_tanulmanyi_osztondij_2024-2025._tanev_i._felevi_palyazati_felhivasa

Kövessen minket a facebookon is!