Az országban egyedülálló emlékművet avattak fel vasárnap este Kiskunmajsán. Különlegessége abból fakad, hogy egyszerre állít emléket a magyar nemzet történetében nagy jelentőséggel bíró eseményeknek.
Az emlékművet Vincze Attila római katolikus plébános szentelte meg, valamint Kósa István református lelkész áldotta meg. Az avatáson az aradi vértanúk emléknapja alkalmából beszédet mondott Patkós Zsolt polgármester, aki arra emlékeztetett, hogy a kivégzett tábornok „többet adtak mindennél, a szabadságuknál, a családjuknál, az életüknél, feláldozták a jövőjüket, a jelenüket, szívet adtak a magyar nemzetnek.
Az emlékmű összeállításának és kialakításának ötlete Bakos Ferenctől származik, aki még 2019-ben ismertette előzetes terveit, amit az együttes emlékmű helyének a kiválasztása követett. A részletes tervek, az anyaghasználat leírása, építészeti látványterv, valamint muzeológus, történész szakmai véleménye alapján a képviselő-testület határozatban engedélyezte a kiválasztott helyszínen az emlékmű felállítását.
Az emlékhely, az elkészült műalkotásokkal együtt teljes egészében magánszemélyek támogatásából valósult meg. Az anyagi juttatáson túl többen társadalmi munkával segítették az emlékhely kialakítását. A megvalósításban nyújtott segítségéért külön is köszönetet mondott Serbán György alpolgármester Bakos Ferencnek, dr. Fodor Ferencnek, Lantos Ádámnak, Hornyák Ferencnek, Fülöp Ferencnek, Fülöp Kristófnak, Mózer Jánosnak, Tisóczki Józsefnek, Dobák Józsefnek, Perneki Ferencnek és Csorba Attilának.