Immáron hatodik éve, hogy emlékművet állítottak a szervdonorok tiszteletére a kiskunfélegyházi Alsótemetőben.
A kezdeményezést a 33 éves, életerős fiatalember, sportoló Csikós József 2011-ben hirtelen bekövetkezett halála hívta életre. Emlékét családja folyamatosan ápolja. Célul tűzte ki testvére és szülei, hogy még jobban elfogadtassák a társadalommal a szervadományozás létjogosultságát és fontosságát. 2018-ban a kiskunfélegyházi Alsótemetőben felavattak egy országosan is egyedülálló emlékművet, ahol azóta számos elhunyt neve kapott helyet, akiknek szervei életeket tettek szebbé, gondatlanabbá. Néhány éve a Csikós család és a fiuk egykori barátai létrehoztak egy alapítványt, amelynek segítségével az életben maradt hozzátartozókat, valamint a szervátültetetteket aktívan támogatják.
Ebből az alkalomból közös emlékezésre hívnak mindenkit szeptember 25-én, szerdán.
Az esemény 17 órakor kezdődik az Alsótemetőben, ahol Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszönti a megjelenteket. Ezt követően dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója, Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke,
Deme Orsolya az Országos Vérellátó Szolgálat és a Szervkoordinációs Iroda koordinátora, valamint Csikós Józsefné a donorcsaládok nevében szólnak a megjelentekhez.
Közreműködnek a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanárai.
Az emlékezésre szeretettel várnak minden érdeklődőt, együttérzésüket egy mécsessel vagy egy szál virággal fejezhetik ki.