Kiskunfélegyházán, június 5-én, ünnepélyes keretek között vehették át a Semmelweis-napi díjakat az egészségügyi dolgozók. A Városháza dísztermében zajló rendezvényen Pál Attila színművész előadásában ismerhették meg a megjelentek Semmelweis Ignác életét. Ezt követően Dr. Körtvélyessy András, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókorház kiskunfélegyházi telephelyének vezetője osztotta meg ünnepi gondolatait, kiemelve a városban dolgozó munkatársak empátiáját és odaadását. Hasonlóan tett Dr. Horváth Zsolt a kecskeméti megyei kórház orvos igazgatója, és Balla László Kiskunfélegyháza alpolgármestere is.

Kórházi Elismerő Oklevél elismerésben részesült:

Dr. Rigó Imre szülész-nőgyógyász főorvos

Kiváló Kórházi Dolgozó elismerésben részesült:

Dr. Bense Katalin
 a fül-orr-gégészeti szakrendelés főorvosa

Ráczné Fábián Judit szociális munkás

Kiváló Ápoló-díjat kapott:

Zádori Emese, a Mozgásszervi rehabilitációs osztály ápolója

Kiváló Asszisztens-díjat kapott:

Bánfiné Fekete Erika
 a neurológiai szakrendelés szakasszisztense

Kiváló Előadó-díjat kapott:

Czikó Daniella
, az anyaggazdálkodási ügyintéző

Kiskunfélegyháza várossá nyilvánításának 250. jubileumi ünnepségén a képviselő-testület Jubileumi Emlékplakettjét vehették át a több évtizedes kiemelkedő munkájukért:

Dr. Nyúzó Bálint főorvos
Dr. Perlaki Pál főorvos
Dr. Fehérvári István főorvos

25 éves szolgálati elismerésben részesült:

Barna Zsolt gyógymasszőr (Mozgásszervi rehabilitációs osztály)
Bóka Zsolt Tiborné ápoló (Krónikus belgyógyászati osztály)
Csíkné Garai- Szabó Nóra vezető ápoló (Krónikus belgyógyászati osztály)
Némedi-Varga Antalné ergoterapeuta (Ápolási igazgatás)
Urbán-Jéga Bernadett asszisztens (Járóbeteg-ellátás – Szemészeti szakrendelés)
Vargáné Nagy Zsuzsanna asszisztens (Járóbeteg-ellátás – Sebészeti szakrendelés)

30 éves szolgálati elismerésben részesült:

Dr. Balogh Andrea intézeti vezető gyógyszerész
Borzainé Kiss Zsuzsanna gyógytornász (Mozgásszervi rehabilitációs osztály)
Fábián Viktória gyógytornász (Mozgásszervi rehabilitációs osztály)
Rádiné Felföldi Mónika röntgen asszisztens (Tüdőszűrő)

40 éves szolgálati elismerésben részesült:

Bánfiné Fekete Erika
 asszisztens (Járóbeteg-ellátás – Neurológia szakrendelés)
Csáki Mária asszisztens (Járóbeteg-ellátás – Tüdőgondozó, Bőrgyógyászat)
Csík Julianna telephelyvezető ápoló
Endre Csilla területi védőnő (Vármegyei Védőnői Szolgálat Osztály)
Keresztesiné Ipacs Rozália orvosírnok (Mozgásszervi rehabilitációs osztály), Lantosné Patai Éva pénzügyi csoportvezető
Paksi Tiborné telephelyi gazdasági vezető
Dr. Reznyák Béla Józsefné laborasszisztens
Dr. Szaszkó Mária főorvos (Neurológia szakrendelés)
Vörösné Czinege Hedvig fizioterápiás szakasszisztens (Fizio- és mozgásterápia)

– A Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete IBD Nővér címet a betegek szavazata alapján 2024-ben, a Járóbeteg-ellátás Gasztroenterológiai szakrendelésének endoscopos szakasszisztense, Pappné Szabó Szilvia kapta meg. A díjátadásra május 18-án, Budapesten IBD Világnapon tiszteletére szervezett tudományos ülésen került sor.

Ezeken felül átadták az Egészségért Közalapítvány a Kórházért alapítvány díját és a 2018-ban az Egészségért Közalapítvány a Kórházért megalapította az Oltalmazó Kezek Díjat. A díj átadását a helyi vállalkozók, magánszemélyek célzott adományaiból finanszírozta az alapítvány. A díj támogatói: az Elő-Szer Kft, a MM KER. KKT., Pölös Mihályné magánszemélyként és Dobos Zsuzsanna. Az elismerés mellé Dobos Zsuzsanna keramikus alkotását kapták a kitüntetettek.

– A díjjal kizárólag a kiskunfélegyházi kórház egészségügyi és egészségügyben dolgozóinak szakmai munkáját szeretnénk megköszönni a legnagyobb megbecsülésünk mellett. Ők azok, akiknek a betegekért tett szolgálatuk, hivatástudatuk példaértékű, ezzel méltán érdemlik ki a kuratórium elismerését – emelte ki Pál Attila.

Díjazottak:

Csáki Mária, aki 1984 szeptemberétől, mint általános ápoló és asszisztensként került az egészségügy rendszerébe. 1989-től fogorvosi asszisztensi feladatokat látott el, majd 1999. július 1-től intézetünkben a tüdőgondozóban kezdett el dolgozni. A betegekért tett 40 éves szolgálata, hivatástudata, áldozata kimagasló. Feltétel nélkül lehet rá számítani, amit a Covid-járvány ideje alatt be is bizonyított. Szakmai tevékenysége mindig betegorientált, minőségi és precíz. Élettapasztalatával, több évtizedes munkájával hozzájárul a folyamatos, eredményes munkához.

Csányiné Fekete Annamária, akinek a betegekért tett szolgálata, hivatástudata, áldozata példaértékű. Pozitív hozzáállásával, szakmai felkészültségével méltán érdemelte ki főnővére javaslatát, elismerését, megbecsülését. Munkatársai mindig számíthatnak rá, elkötelezettsége követendő mindenki számára. Nyugodt, higgadt kommunikációjával még inkább segíti a betegeket a gyógyulás útján.

Szűcsné Mészáros Ágnes Emőke 2019 óta dolgozik a kórházban. Munkáját precízen, pontosan, megbízhatóan végzi. A betegek nagyon szeretik, többször érkezett pozitív visszajelzés a munkájára, kedvességére vonatkozóan. Nyílt és őszinte személyiségével pozitív tagja a közösségnek. Mindig lehet rá számítani, segítőkész és önfeláldozó. Legfőbb jellemvonásai a tiszteletteljes viselkedés, a szelídség és az alázat, melyek minden tettében megmutatkoznak.

Polyák Mária a kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályán dolgozik 2015. október 1-je óta. Munkáját pontosság és a precizitás jellemzi. Empatikus a betegekkel. Megbízható, kollégái is számíthatnak rá mindenben.

Ez után a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elismeréseinek átadása következett:

– A MESZK megyei szervezete minden évben példamutató szakmai és kimagasló kamarai tevékenységéért kitüntetést ad át tagjai részére minden városi szervezetében. A Kiskunfélegyházi alapszervezet az idei évben két kollégát részesít kitüntetésben az ellátás különböző területeiről. A kollégák évek óta részt vesznek a kamara tevékenységében, osztályukon segítik annak működését. Munkájukat elméleti és gyakorlati területen is lelkiismeretesség, felkészültség és alaposság jellemzi. Munkatársaikkal és a betegekkel való kapcsolatuk példaértékű.

Csík Julianna, a MESZK megyei elnöke és Gáspár Kinga, a MESZK kiskunfélegyházi szervezetének elnöke adták át az elismeréseket.

Kamarai elismerésben részesült:

Tormási Jánosné – Mozgásszervi rehabilitációs osztály ápoló
Tóth Emese – gyógyszertári szakasszisztens (Kulcs Patika)

Az ünnepély Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat elismeréseinek átadásával fejeződött be, amit Balla László adott át azoknak, akik több mint 20 éve folyamatosan az egészségügyi ellátásban dolgoztak:

Dr. Bajzák Jenő
Dr. Balla Rozália Irma
Dr. Földeáki Gábor
Dr. Földeáki Péter
Dr. Gulyás József Antal
Dr. Hegedűs Éva
Dr. Kincses Sándor Attila
Dr. Ozvald Anna
Dr. Rádi Klára Erika
Dr. Tulkán György

Kövesse friss híreinket a facebookon is!