Március 15-én Nemzeti Ünnepünkön Kiskunfélegyháza ad otthont a „Mi napunk” rendezvénysorozatnak, mely a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hagyományos, lakóhelyünkhöz, megyénkhez való kötődésünket erősítő rendezvénye. Rideg László a megyei közgyűlés elnöke rádiónknak elmondta, hogy a nap folyamán több esemény is lesz többek között divatbemutató és versmondó előadás is lesz. A további részletekről őt hallhatják.

Rideg László

Rideg László

Felhívás

Verskedvelők, osztályok, csoportok jelentkezését várják március 15-én,14-17óráig  a FélegyCafé Versfolyam rendezvényre, mely Móra Ferenc Művelődési Központban kap teret.

A Megyébe Bújva Programsorozat keretein belül az érdeklődők Petőfivel is találkozhatnak, aki többek között a Nemzet dal című verset is elszavalja. A versfolyamra jelentkezők egymásnak adják a szavaló stafétát, így a szabadságharc ünnepén, a hazafiassághoz, nemzeti öntudat erősítéséhez kapcsolódó költemények koronázzák meg a délutánt.

Jelentkezni: Oláh Editnél lehet, a  e-mail címen és a +36 30/979-2642 számon keresztül, vagy a Móra Ferenc Művelődési Központban személyesen, illetve a 06 76 466-843 számon és az e-mail címen.