Közösségi SzakTudásTér a Kossuth kollégiumban
2018-05-08 22:39:05

A Nemzeti Tehetségprogram által támogatott a KSZC kiskunfélegyházi Kossuth kollégiuma által benyújtott SzakTudásTér című pályázat (NTP-KNI-17-0116) tette lehetővé, hogy a kollégium harmadik emeleti közösségi tere új formába öntve színnel, élettel teli közösségi térré váljon.

Program lényege egy olyan foglalkozássorozatra épülő alkotói tevékenység megvalósítása, melynek során az érdeklődést és tehetséget mutató tanulók képességeit és adottságait tárták fel, majd pedig konkrét szakmai tapasztalattal bővítették tudásuk. A közös tervezés és kivitelezés után a már meglévő társalgót teljesen új hangulatú, fiatalos, tudást és játéklehetőséget teremtő közösségi SzakTudásTérré változott. A térrendezés során kreatív, művészi, és környezetbarát megoldásokkal , gazdagították a kollégium belső terét. Cél volt az is, hogy kollégium térbeli-vizuális tehetséget mutató diákjai közös tervezés és kivitelezés során tanulják meg azokat az eljárásokat és technikákat, melyre a térrendezés lehetőséget ad. Cél, hogy dolgozni szerető és alkotni tudó emberek kerüljenek ki a programból, akik képessé válnak a felelősségteljes munkára, és az önálló alkotói tevékenységre. Munka eredménye egy olyan minőségi környezet kialakítása a kollégiumban, ahol a diákok kellemesen tölthetik szabadidejüket tanulással, kikapcsolódással. A korábban is hasonló funkciót betöltő társalgó átalakításával teremtették meg az új közösségi SzakTudásTeret, amivel formálódhat a kollégisták ízlésvilága, fejlődhet környezeti kultúrájuk, és a kész dekoráció további kreatív tevékenységre inspirálja a szemlélőt. A pályázati támogatással megvalósult képzés célja volt továbbá az is, hogy a tanulók közötti együttműködés, valamint a kapcsolódó területek szakmai képviselőivel való együttműködési készségeik is fejlődjenek. A pályázatról és a SzakTudásTér kialakításáról Kiss Gergely, a benyújtott pályázati terv megálmodója, a program vezetője a következőket nyilatkozta.