Kifejező, szép beszéd a Kossuth kollégiumban
2021-02-01 10:43:27

Diákszínjátszó kör működik már évek óta a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumában, melyre lehetőséget a Nemzeti Tehetség Program adott. Ennek folytatásaként szintén a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg A magyar anyanyelvi valamint a Magyaroroszágon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatására benyújtott és nyertessé nyilvánított (NTP-ATP-20-0022) Írjunk helyesen, beszéljünk helyesen című pályázat.

A Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásával A magyar anyanyelvi valamint a Magyaroroszágon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok keretében a Kiskunfélegyházi Kossuth Kollégiumban működő színjátszó csoport tagjai mellett a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozó tanulókat is bevonták az Írjunk helyesen, beszéljünk helyesen programba. A program megvalósításában részt vevő kollégisták a heti műhelymunka során sajátították el a magyar helyesírás és a szép és kifejező beszéd alapjait, és fontosságát is. A részletekről Surján Attilát, a pályázat megvalósításának vezetőjét hallják.