Játszva fejlődni, játszva tanulni
2019-07-23 13:11:30

Ezen célok mentén nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Tehetség Programhoz a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma.

A kollégium pályázatának célja az volt, hogy a beszerzett társas- és fejlesztő játékokkal, eszközökkel a tanulók hátrányos és halmozottan hátrányos tanulók társas kompetenciáinak fejlesztése, a tehetségek kibontakozása és segítése. Céljuk volt továbbá az is, hogy alapműveltségi területen mélyüljenek el az ismereteik, mellyel biztosítható, hogy szakmájukban megalapozottabb tudásra tegyenek szert, megfelelhessenek a jövő kihívásainak, szerezzenek új ismereteket, honismeretük bővüljön. Logikai-matematikai gondolkodásuk fejlesztésével szakmai rálátásuk is bővült, értelmi képességük fejlődik. A játékok megismertetésével és rendszeres használatával elősegítették társas életük, szociabilitásuk fejlődését. A vizuális eszközök használatával pedig a tanulók térlátásának kiteljesedése is megvalósulhatott – nyilatkozta Blöszelné Kovács Andrea, a pályázat megvalósításának vezetője.